Kezdőlap

Testi és lelki egyensúly.

A babavárás időszakában, a szülés alatt, és a születés után.


idézet:

„Még csak egy hete voltunk otthon kislányommal, amikor mellgyulladás gyanújával felhívtam Katit és segítséget kértem
Tőle. Előtte próbáltam magam is tájékozódni család, védőnő, barátnők, ismerősök körében, sőt még az interneten is, de
több, egymásnak ellentmondó tanácsot kaptam, a helyzetem nem javult, az idő pedig csak telt. Kati szakszerű segítséget
nyújtott, már estére jobban lettem, három nap múlva pedig nyoma sem volt a problémámnak. ”
Pál Balassy Szilvia
Balettművész


 

Kismama masszázs (kép, linkelt)

 

Egyéni szülésfelkészítés (kép, linkelt)

 

Szoptatási és babaápolási felkészítés (kép, linkelt)

 

Szülés előtti további szolgáltatások (linkelt felirat)

Szülés utáni további szolgáltatások (linkelt felirat)


 

 

Ismerj meg

Mindkét szülésem csodálatos volt. Nemcsak a gyerekeim születtek meg ekkor, hanem a gondolat is: kismamákkal szeretnék foglalkozni, hogy a várandósság és a szülés minél több nőnek legyen boldog és felhőtlen élmény.

 

Azóta majdnem 20 év telt el. A gondolatból valóság lett. Sokat tanultam, dúla és gyógymasszőr lettem, kifejlesztettem egy speciális masszázst is kifejezetten kismamák számára. Emellett elmélyedtem a pszichológiában,így már nemcsak testileg, hanem lelkileg is felkészíthetem kismamáimat a szülésre. Sőt, az azt követő időszakra is, s eközben még a várandósság hónapjait is kellemesebbé tehetem számukra.

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy minden kismamám megismerje a saját testét és lelkét egyaránt. Jól informált és kompetens legyen mind a terhesség, a szülés, mind a szülést követő időszakot tekintve. A célom, hogy a felkészültség és önbizalom érzése járja át őket, ebben a változásokkal teli időszakokban is.

 

Tapasztalatom szerint mindenki egyedi eset, mindenkivel személyre szabott módon kell foglalkozni ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el és így magabiztos nyugalommal élhesse meg a babavárás örömét, majd az ezt követő időszakot is.


 

Szakmai múltam

1995Várva várt fiam megszületik.
A szülés felejthetetlen élmény lett, mindent átalakított bennem. Innentől kezdve csak annak akartam élni és időt szentelni, hogy minden nőnek, akivel dolgozom, ilyen csodálatos élmény kötődjön a gyermeke, gyermekei születéséhez.
1996Gyógymasszőr lettem

Hivatalosan is gyógymasszőr lettem, majd közvetlenül ezt követően elkezdem masszőzként dolgozni.

1997Halász Kata, doula

Régi vágyam volt, hogy a szülés meghatározó pillanataiban is segíthessek Kismamáimnak, így 1997-ben megszereztem az ehhez szükséges képesítést és az „otthon, illetve kórházi szülést támogató és szoptatást segítő szakember” lettem.

2000Család születik

Ebben az évben dolgoztam ki az egyéni apás szülés felkészítést, mely azóta számtalan családnak segített közös, boldog élménnyé tenni a szülést.

2001Egyéni szoptatási felkészítés
2001-ben kidolgoztam az egyéni szoptatási felkészítést, hogy teljeskörűen fel tudjam készíteni kismamáimat a szülést követő időszakra is.
2002A kismama masszázs megszületése
Az eddigi évek tapasztalatait összegyűjtve és felhasználva gyógymasszőri tudásom, kifejlesztettem a speciális kismama masszázst, amelyet a terhesség bármely szakaszában szabadon lehet alkalmazni, s amely sikeresen kezeli a várandósság alatt felmerülő fájdalmakat és egyéb panaszokat.
2007Megszületett régóta várt lányom
Mira születése is ugyanolyan fantasztikus élmény volt számomra, mint fiam születése 12 évvel azt megelőzően.
2015Baba vízben lebegtetés
A baba vízben lebegtetés egy fantasztikus módszer, mely nagyban segíti a baba itt létének kezdetét. 2015-től már nem csak alkalmazom, de oktatom is kismamáimnak.


 

Amiben segíthetek

 

Szüléskísérés (kép, linkelt)

 

Szülés előtt (kép, linkelt)

 

Szülés után (kép, linkelt)


Íratkozz fel hírlevelemre