A kismama masszázs fizikailag és lelkileg is sokat segít!

Sokan fordultok hozzám azzal a kérdéssel, hogy mégis miben segít a kismama masszázs. Persze sokat beszéltünk már arról, hogy milyen pozitív hatásai vannak a rendszeres, általam kidolgozott kismama masszázsnak, éppen ezért ezúttal történeteket hoztam nektek hogy lássátok, milyen sok előnye van, ha jártok hozzám a várandósság alatt.

Megakadályozható a terhességi toxémia kialakulása

Több olyan édesanya járt már nálam, akiknél az előző terhességek során felmerült a toxémia és nagyon aggódtak amiatt, hogy újra kialakulhat. Rendszeresen jártak hozzám kismama masszázsra és a számos előny mellett amit a hétköznapokban tapasztaltak, örömmel konstatálták mindannyian, hogy ezúttal nyoma sem volt a toxémiának.

Elkerülhető a vizesedés

Nem egyszer fordult elő az sem, hogy az előző várandósságok alatt nagyon vizesedtek és emellett 20-25 kilóval is többet mutatott a mérleg a terhesség utolsó heteiben. Azonban a kismama masszázs segítségével elkerülték a vizesedést, valamint a plusz súly is csaknem 10 kilóval kevesebb volt a korábban tapasztaltaknál.
Volt olyan kismama is aki hozzám fordult segítségért, aki nem tudott aludni éjszaka, olyan fájdalmai voltak a vizesedés miatt. Mikor rendszeresen kezdett hozzám járni, megszűntek a fájdalmai és újra pihentetőek voltak az éjszakái.

Elmulasztható a hátközépi fájdalom

Volt olyan kismama, akinél a hátközépnél jelentkezett nyilalló, erős fájdalom, ami miatt sem ülni, sem feküdni nem tudott és sokszor sírva fakadt az elviselhetetlen érzés miatt. Így volt ez egészen a terhesség 13. hetéig, amikor hozzám fordult és a második masszázs alkalom után megszűnt a fájdalom.

Enyhíthető a stressz

Van, akinek nem csak fizikailag, de pszichésen is segít a kismama masszázs. Volt olyan kismama, aki szorongott a terhesség alatt, hogy képes-e arra, hogy megszülje, felnevelje a gyermeket és emiatt fizikailag is nagyon feszültek lettek az izmai. A masszázs során fizikailag és pszichésen is lazítottam, így mire szülésre került a sor, mindenre képesnek érezte magát.

Megakadályozza, hogy keményedjen a pocakod!

Ha nincs semmilyen problémád a pocakod keményedésén kívül és elképzelhető, hogy a benned levő feszültség is hozzájárul a tünetekhez, akkor ajánlom számodra a kismama masszázs, amely segít ellazulni és egy kicsit leengedni. Ha ezzel kapcsolatban kérdésed lenne, keress fel bátran!

Ha már a terhesség elejétől igénybe veszed a kismama masszázst, akkor elkerülheted a nagy mértékű vizesedést, bőröd striásodását, mivel nem ugrik meg hirtelen a súlyod. Heti egyszeri kismama masszázzsal megszüntethető a hát- és derékfájdalom is. Azáltal, hogy a masszázzsal lazítom a medence és csípő körüli izmaidat, több hely lesz majd a babádnak, hogy elférjen. A kismama masszázs közben gyakran átbeszéljük az aktuális érzéseidet, együtt végigmegyünk a babavárás útján. Segítek felkészülni lelkileg és testileg is a fizikai és érzelmi folyamatokra, amit végigélsz most.