Ezt teheted, ha fáj a derekad és a hátad terhesség alatt!

A hát-és derékfájás tulajdonképpen a tipikus, ám nem túl kellemes kismama tünetek közé tartozik, igen gyakori jelenség a várandósok körében. A jó hír az, hogy lehet ellene tenni, nem kell hónapokon keresztül elviselned a fájdalmat, amely a terhesség előrehaladtával rendszerint fokozódik. Megmutatom, mivel mulaszthatod el a fájdalmat!

A legtöbb kismama esetében jellemzően az ötödik és hetedik hónap körül jelentkezik a hát-és derékfájdalom, de vannak olyan leendő anyukák, akiknél szinte az egész várandósságot végig kíséri ez a jelenség. Főleg a gerinc középtájéka, valamint a medence-és deréktájék érintett a dologban, ami miatt sokszor a fekvés, az ülés és az állás egyaránt kényelmetlenné válhat.

Ha már pihenni sem tudsz

Nem egy olyan kismamával találkoztam már pályafutásom során, akik amiatt voltak teljesen kimerültek már a terhesség közepén, mert képtelenek voltak rendesen pihenni a hátfájás miatt. Éjjel felébredtek, nehezen aludtak el és soha nem volt egy nyugodt pillanatuk sem. Ez pedig rányomta a bélyeget a hétköznapi hangulatukra, sőt, akár a párjukkal, családjukkal való kapcsolatukra is.

Mi okozza a fájdalmat?

A terhesség alatti hátfájás mögött több ok is állhat. A babavárás során növekszik a testsúly, változik a test formája, áthelyeződnek a súlypontok és lazábbá válhatnak az ízületek is. Ennek hatására pedig a mozgás is megváltozhat, amely szintén hatással van a hát-és derékfájdalomra.

Hogyan előzhető meg a hátfájás?

A jó hír az, hogy létezik megoldás a problémára. Heti egyszeri kismama masszázzsal ugyanis megszüntethető a hát- és derékfájdalom is. Azáltal, hogy a masszázzsal lazítom a medence és csípő körüli izmaidat, több hely lesz majd a babádnak, hogy elférjen. Ha már a terhesség elejétől ellátogatsz hozzám, teljesen elkerülhető a fájdalom, de a már meglévő panaszaidon is tudok enyhíteni, hosszú távon pedig elmulasztani.
Ide kattintva további információkat olvashatsz a kismama masszázsról.