Császármetszés és gátmetszés – Mitől függ a szülészeti protokoll?

A címben feltett kérdésre a válasz igen szerteágazó és bonyolult, hiszen számtalan oka lehet annak, ha egy gyermek világrajövetelénél gátmetszésre van szükség, de annak is, ha a császármetszés mellett dönt a szülészorvos. A szakorvos személyes véleménye és a magzat védelme mellett lényeges szerepe van ebben a különböző nőgyógyászati osztályokon érvényben levő szülészeti protokollnak is. Lássuk, miről is van szó!

Az egyes szülészeti osztályok esetében igen eltérő lehet a protokoll, vagyis kórháza válogatja azt, miként ítélik meg a császármetszés szükségességét, de az is múlhat ezen, hogy elkerülhető-e a gátmetszés. Fontosnak tartom kiemelni, hogy vannak olyan esetek, amikor a magzat és az édesanya egészsége érdekében elkerülhetetlen valamelyik beavatkozás, azonban dúlaként a tapasztalataim azt mutatják, hogy nem feltétlenül van ez mindig így.

A Nők Lapja Café  összeállított ezzel kapcsolatban egy nagyon érdekes táblázatot, amelyben a 2018-as adatok alapján feltérképezték, mely kórházakban milyen arányban hajtják végre a fentebb említett eljárásokat. Ha már tudod, melyik intézményben adsz majd életet a gyermekednek, e statisztika segítségével láthatod az arányokat és következtethetsz az érvényben levő protokollra.

Mikor indokolt a császármetszés?

Valójában azért nehéz erre válaszolni, mert minden olyan eset ide sorolandó, amikor az anya vagy a magzat bármilyen okból veszélyben lenne a hüvelyi szülés esetén. Ezt viszont minden esetben egyénileg a szülészorvos állapítja meg. Lehet ez programozott császár, amikor előre tudod, mikor fogsz életet adni a gyermekednek, de adott esetben sürgősségi beavatkozásra is sor kerülhet, ha valamilyen komplikáció lép fel a szülés során.

Elkerülhető a gátmetszés?

Természetesen van olyan eset, amikor nem kerülhető el, viszont szülésfelkészítő tanfolyamomon külön foglalkozom azzal, hogy elmondjam neked, mit tehetsz te a szülőszobában azért, hogy ha lehetséges, gátvédelemmel adj életet a gyermekednek. Egyszerű praktikák ezek, amelyek segíthetnek neked. Hiszen egy „jó szülésnél” egyáltalán nem kell, hogy bármilyen okból vérezz! A szülésfelkészítéssel kapcsolatban ide kattintva tájékozódhatsz részletesen.