Ebben segít a szülésfelkészítő tanfolyam!

A szülésfelkészítő tanfolyamot alapvetően azért készítettem neked, hogy pontosan megértsd tested működését, jól tudj együttműködni vele. Ezáltal gördülékenyen, komplikáció mentesen zajlik majd le a folyamat. Érteni fogod tested minden rezdülését, nem fogsz sodródni tudattalanul a folyamatban. Ugyanis azt tapasztalom, hogy ha megérted, hogyan működsz és a tested mindent tud, akkor nem lesz ijesztő a szülés sem számodra, sem pedig az édesapának. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem néhány olyan történetet, amelyet a nálam járó párok meséltek el a gyermek világrajövetele után.

4,5 kg-os gyermek gátmetszés nélkül!

Az édesanya egy körülbelül 4500 grammos gyermeknek adott életet természetes módon, mégsem volt szükség gátmetszésre és egyetlen csepp vér sem volt a szülőszobában. Ez azért volt lehetséges, mert megtanultuk a tanfolyamon, mire kell odafigyelnie és ezt a tudást alkalmazta is a szülés során.

Tudta, mit kell kérni az orvostól!

Sok kismama a szülés során meg sem mer szólalni és automatikusan teljesíti azt, amit az orvos vagy a szülésznő kér tőle. A tanfolyamomon viszont az egyik anyuka megtanulta azt is, hogy kell megbeszélni az orvosával azt, hogy egy mindkét fél számára megfelelő pozícióban szülhessen. Ennek során pedig a szakember, aki addig csak fekvő pozícióban engedte szülni a kismamákat, megengedte a guggoló pozíciót, amelyet azóta is alkalmaz a gyermekek világra jövetelekor bizonyos esetekben.

Az apának is fontos feladata lett!

A hozzám érkező pár férfi tagja elmesélte, hogy a férj az előző baba születésénél tehetetlennek érezte magát és negatív élmény volt számára a szülés. A tanfolyamon viszont megtanultuk, hogy fájdalomcsillapító masszázzsal hogyan tud segíteni a feleségének, így folyamatosan vele tudott lenni a nagy pillanatokban és nagyon hasznos feladata volt. Mindenkinek nagy segítség és élmény volt, ettől kezdve pedig elmondásuk szerint erősödött a kapcsolatuk is. Olyannyira, hogy a szülés előtti hetekben, amikor a férje megértette, mikor mit fog átélni a felesége, minden nap szerette volna gyakorolni otthon a masszázst. Ezáltal olyan készséggé tette ezt magában, hogy a vajúdás során az anyuka még a WC-re is behívta magával, hogy egyetlen fájást se kelljen megélnie a masszázs nélkül.

A tanfolyamra egyszer kell, hogy eljöjjetek és ekkor három órát töltünk majd el együtt. Ez alatt minden fontos téma átbeszélésére jut idő. A 30. hét körül ajánlom a találkozót. Ezen az egyéni apás szülésfelkészítésen igazán veletek foglalkozom, ahol valós és gyakorlatias tudást kaptok a fiziológiai és lelki folyamatokról a szülés közben. Ide kattintva részletesen olvashatsz a tanfolyamról.