Ezért fontos a masszázs neked és a babádnak is!

Sokszor furcsán néznek rám, amikor azt mondom egy újdonsült anyukának, aki szülés utáni masszázsra jelentkezik hozzám, hogy hozza magával nyugodtan a gyermeket is. Pedig ez egyáltalán nem különös, ugyanis egyrészt tudom, milyen sokat számít ebben az időszakban a időbeosztás a szoptatás szempontjából. Másrészt pedig így lehetőség nyílik a babamasszázsra is, amely során neked is mutatok néhány nagyon hasznos fogást, amelyeket otthon is használhatsz majd a baba kényeztetésére. Mutatom, miről is van szó pontosan!

Miért hasznos a masszázs szoptatási időszakban?

Valójában ezzel a neked kifejlesztett masszázzsal segítem a pihenésedet és feltöltődésedet a gyermekágyi és szoptatási időszakban is. Mivel tudom, mennyire számít a korszakban az időbeosztás. Éppen ezért kisbabáddal együtt is tudsz jönni, így nem kell időzítened a szoptatást. Ugyanis akár masszázs közben is nyugodtan tudod babádat szoptatni.

Segítek neked, hogy kipihenhesd magad!

Mivel ebben az időszakban nehéz pihenni, így ezzel remek alkalom nyílik számodra ahhoz, hogy végre egy kicsit lazíts és kikapcsolj. Ez rólad szól, ez a te időd! Ráadásul nagyon jó program lehet arra is, hogy kiszakadj otthonról, akár egyedül, akár babáddal kimenjetek a négy fal közül. A kismama masszázs érted van, azért, hogy a szoptatási időszakban stresszmentes és pihent legyél. A te egészségedről és rólad szól, kicsi saját idő neked, mert ebben az időszakban nagyon fontos, hogy a kellőképpen magabiztos, nyugodt és kiegyensúlyozott lehess.

Enyhítem a hátad fájdalmát!

Mivel a szoptatási időszakban rendszerint hátfájdalmak alakulhatnak ki, ezért fontos, hogy kezeljük a fájdalmas területeket. Ne szenvedj, inkább szüntessük meg a problémát! Ez a masszázs tökéletesen alkalmas erre.

Fokozódik a tejtermelésed!

Ennek a speciális masszázsnak a hatására a tejtermelődésed is fokozódni fog, vagyis könnyebben tudod majd táplálni a gyermekedet is.

Tedd fel bátran a kérdéseidet!

Amíg masszírozlak, át tudjuk beszélni kérdéseidet, észrevételeidet, kérhetsz tanácsot és segítséget szoptatással, babaápolással vagy akár a hormonok által kiváltott érzelmi ingadozással kapcsolatban.

Miért hasznos a babamasszázs?

Nem véletlen, hogy nem egyszerűen megmasszírozom a babát, de még téged is megtanítalak a legfontosabb fogásokra. Így otthon is bármikor kényeztetheted a gyermekedet. Hiszen bizonyított tény az, hogy a szülő érintése pozitívan befolyásolja a fejlődését. Ugyanis egy kisbabának legalább annyira lényeges a fizikai kontaktus és a szeretet érintéssel való kifejezése, mint az, hogy megfelelő mennyiségű táplálékhoz jusson a szervezete.

Használd ki az akciómat!

Gyere el hozzám az akciós kuponnal és élvezzétek gyermekeddel a szolgáltatásomat! Először téged részesítelek 60 percen át kellemes masszázsban, majd megmasszírozom a babát is úgy, hogy közben téged megtanítalak a különböző mozdulatokra. Az akció keretein belül mindez most 15.000 forint helyett csupán 12.000 forintba kerül! Az akcióra való jelentkezés határideje: 2019. március 31. Ha jelentkeztél nálam e-mailben a kismamamasszazs.hu@gmail.com címen a fenti dátumig, egészen 2019. június 14-ig van lehetőséged beváltani a kapott kupont.