Lehetsz kismama csíkok nélkül?

Sajnos világéletemben közeli ismeretségben álltam a cellulitisszel, kamaszkorom óta küzdök a jelenség ellen. Amikor elhatároztuk, hogy növeljük családunk létszámát, tudtam hogy előtte a narancsbőrömmel még kell kezdeni valamit. Nyilvánvaló volt, hogy a terhességtől és a szoptatástól ez jobb nem lesz, sőt, egyre rosszabb. Így nálam a terhességre való rákészülés nem csak vitaminszedésben nyilvánult meg, hanem abban is, hogy elkezdtem járni Halász Kata, gyógymasszőr cellulitiszmasszázsára. Arra gondoltam, hogy ha eleve egy jobb helyzetből vágok bele a kigömbölyödésbe, akkor nem fog tovább romlani a helyzet narancsbőr-fronton.

Mert hát nincs ezen mit tagadni: a terhesség, majd a szoptatás, amellett, hogy a világ csodája, azért nagymértékben leharcolja az anyai szervezetet, testet. Nem árt tehát előtte minél jobban helyre tenni a testet, rákészülni, ráhangolódni arra az ismeretlenre, ami következik.

A cellulitiszmasszázst, neve ellenére, nem úgy kell elképzelni, hogy a dajkáljuk és kényeztetjük a fránya narancsbőrünket, hanem bizony kemény küzdelem indul ellene: a méreganyagokkal telt, betokosodott zsírszövetet összetöri a masszázs, ezáltal meg is szünteti. Persze nem egy alkalom után, a legjobb, ha 2-3 hónapig hetente kétszer elmész Katához. Van aki a csendet szereti, befelé figyel masszázs közben, én inkább beszélgettem vele a babavárásról, a szülésről: nekem nem csak testi, lelki felkészülés is volt a masszázs.

 

És hogy mire is jó a cellulitiszmasszázs? Jó hír: a striák megelőzésére. A fényes csíkok a hason, a combon és a csípőn ugyanis a kötőszövet gyengeségéből adódnak, melyeken krém bizony nem segít. Mégpedig rendkívül egyszerű okból kifolyólag: a bőr nem kívülről reped, hanem a mélyéből, az irha felöl. A bőrsejtek eltávolodnak egymástól a kötőszövet gyengesége miatt, ezért kialakulnak a randa csíkok. És bizony aki amúgy is hajlamos cellulitiszre, annak nagy eséllyel a kötőszövete is gyenge, ezért nagyon fontos, hogy terhesség előtt ezt valahogy formába hozza, mert utána katasztrofális állapotba kerülhet a fenék- , derék- és a csípőtájék. Tehát a cellulitiszmasszázs után egy jobb, kedvezőbb helyzetből vághatsz bele a pocaknövesztésbe.

Ráadásul ez egy méregtelenítő kúra is, és az sem mellékes, hogy nem mérgekkel teli szervezettel kezdesz bele a babavárásba. Kata abban is segített, hogy hogyan kell étkezni, milyen mozgásokat kell végezni ahhoz, hogy ez a méregtelenítés még hatékonyabb legyen.

 

Tehát a masszázs ajánlott mindazoknak, akik már rendelkeznek némi narancsbőrrel, félnek az újabb vagy a várhatóan megjelenő narancsbőrtől akik úgy érzik kötőszöveteik meglazultak, testük kontúrja kissé elmosódott. No meg, nem mellékesen, rendszeres kényeztetésre vágynak egy jó kis nyomkodás formájában.

írta: Szegedi Juli

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.