A terhesgondozás során mind a nőgyógyásznál, mind pedig a védőnőnél nagyon sokféle dologról esik szó a várandósságról, a baba fejlődéséről, mind pedig a te egészséged szempontjából is. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy nagyon kevés szakember fektet hangsúlyt a szülés utáni hasizom visszaállításra és a legtöbb újdonsült édesanya nem is tud róla, milyen állapotban van a hasfala, miután életet adott a gyermekének. Pedig nem csak esztétikai szempontból fontos a hasizom visszaállítás, de egészségügyi problémák is adódhatnak belőle a későbbiekben. Tarts velem és ebben a bejegyzésben elmondom, miről is van szó pontosan!
A terhesség utáni szétnyílt hasizom tulajdonképpen természetes folyamat. Ne ijedj meg tőle, nem szétszakad a hasizmod, csak szétnyílik, hogy helyet adjon a babádnak. Azt látom, hogy nagyon sok nő keseredik el szülés után és sokan úgy érzik, sosem lesznek már igazán csinosak többé. Pedig egyszerűen csak az az oka a nem túl esztétikus hasfalnak, hogy az izmok nem álltak helye. A megoldás pedig nagyon egyszerű és már a szülés után néhány héttel teljesen helyreállhat a hasfalad, így pedig hamar újra bomba alakod lehet újdonsült anyukaként. Az általam kidolgozott hasizom visszaállító tornával megtanítom neked, hogy hogyan tudod 4-5 hét alatt visszanyerni a hasad feszességét és formáját. A hasad újra lapos és szép lesz.
Miért fontos, hogy helyre állítsd a hasizmod szülés után?
Amennyiben a hasizom szétnyílva marad a szülés után, akkor esztétikai problémán túl egészségügyi problémát is fog okozni később, például köldöksérvet, nyelőcső süllyedést, éjszakai horkolást és oxigénkimaradásos állapotot okozhat hosszú távon. A hasfal visszaállításról sajnos eddig nem beszéltek eleget, pedig minden szülés után szükséges visszaállítani a hasizmot. A tanításra jöhetsz babával és baba nélkül is, a gyakorlatok betanítása ugyanis mindössze húsz percet vesz igénybe, később pedig otthon is elvégezheted ezeket a mozdulatsorokat.
Mi segíthet a visszaállításban?
Az általam kidolgozott gyakorlatok nagyon egyszerűek és egyáltalán nem nehéz megtanulni őket. Bár érdemes minden nap háromszor elvégezni ezeket a tevékenységeket, viszont a jó hír az, hogy mindössze néhány percet vesz igénybe. A baba mellett könnyedén, otthon is elvégezheted ezeket a speciális mozdulatokat, amely összesen öt feladatból áll. Tematikusan hétről hétre egymásra épülve nehezül majd a torna, követve azt, ahogyan a hasizmod erősödik. Az első héten 3×1 percet vesz igénybe, az ötödik-hatodik héten sem lesz több 3×3 percnél a gyakorlatsor.
Mikor érdemes elkezdeni a tornát és mikor lesz eredménye?
A szülés után két héttel érdemes elkezdeni a tornát és mindössze 4-5 hét alatt teljesen helyreáll majd a hasizmod. Ez azt jelenti, hogy egy hét hetes baba bomba anyukája lehetsz úgy, hogy minimális erőfeszítést teszel ennek érdekében.