Igen sok szót ejtettünk már arról, hogy szülés után bizony szinte minden nőnek szétnyílik a hasizma és ez így is van rendben, hiszen a szíved alatt fejlődő babának szüksége van a helyre odabenn, ez pedig ennek érdekében történik. Tudom, milyen ijesztő ez az egész jelenség és nem egyszer láttam már, milyen egészségügyi gondokat okozhat a nem helyreállított, szétnyílt hasizom az édesanyáknál. Pontosan emiatt kidolgoztam egy olyan feladatsort, amelyet már a szülés után két héttel elkezdhetsz és 4-5 hét alatt visszanyerheted a régi formádat, a hasizom pedig helyreáll. Ehhez persze nem szükséges minden alkalommal ellátogatnod hozzám, egyetlen találkozás alkalmával ugyanis megtanítom neked a teljes feladatsort, amely naponta néhány percet vesz igénybe és otthon is végezheted, például amíg alszik a pici. Continue reading „Ebben más az a szülés utáni hasizmom visszaállítás, amit én dolgoztam ki!”
Címke: Halász Katalin
Ebben segít szülés utáni masszázs!
Elmesélek nektek egy olyan történetet, amely egy szülés utáni masszázsra hozzám látogató édesanyával történt meg. Azért tartom fontosnak, hogy megosszak veletek ilyen saját élményeket, hogy lássátok, mennyire megváltoztathatja néhány ilyen alkalom az életeteket. Continue reading „Ebben segít szülés utáni masszázs!”
Töltődj fel szoptatás közben!
Ha most a címet olvasva arra gondolsz, hogy micsoda badarság ez, hiszen mióta megszületett a gyermeked, nem aludtad ki magad rendesen és biztos nem pont szoptatás közben fogsz tudni feltöltődni, a helyzet az, hogy tévedsz! Ugyanis tudok segíteni abban, hogy eltölts egy különleges órát gyermekeddel úgy, hogy te is kikapcsolódsz és ő is jól lakik és jól érzi magát. Azért fejlesztettem ki ezt a kismama masszázst, hogy a szoptatás időszakában is tudj pihenni és akár a babáddal együtt kikapcsolódni. Ez rólad szól, ez a te időd! Megmutatom, miről is van szó! Continue reading „Töltődj fel szoptatás közben!”
3 szoptatási probléma, amelyre van megoldás!
Szülés után a babával való hazaérkezés első pár hete gyakran nem olyan gördülékeny, mint ahogy előre elképzelted. Sok édesanyában merülnek fel kétségek ilyenkor, különösen a szoptatás kapcsán. Ez nem csoda, hiszen nyilván a legjobbat szeretnéd adni a kisbabádnak. Viszont fontos, hogy ne stresszelj rá ezekre a problémákra és ne ess kétségbe miattuk, hiszen létezik megoldás. Összegyűjtöttem azt a tipikus három problémát, amelyekkel a legtöbben fordulnak hozzám az újdonsült anyukák. Continue reading „3 szoptatási probléma, amelyre van megoldás!”
Belefásultál a kapcsolatotokba? Itt az ideje cselekedni!
Már jó ideje együtt vagytok a pároddal és tulajdonképpen minden rutinosan megy. A reggeleitek ugyanúgy telnek, közösen készülődtök, felváltva vigyáztok a gyerekre és esténként együtt dőltök el a kanapén a tv előtt. Tulajdonképpen külső szemmel minden tökéletes, hiszen mindig számíthattok a másikra és ott vagytok egymásnak. Ha ennek ellenére úgy érzed, mégis hiányzik a társad és olyan, mintha valami nem stimmelne a kapcsolatotokkal, itt az ideje cselekedned! Continue reading „Belefásultál a kapcsolatotokba? Itt az ideje cselekedni!”
Amiről kevesen beszélnek a terhesgondozás alatt – A szétnyílt hasizom!
A terhesgondozás során mind a nőgyógyásznál, mind pedig a védőnőnél nagyon sokféle dologról esik szó a várandósságról, a baba fejlődéséről, mind pedig a te egészséged szempontjából is. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy nagyon kevés szakember fektet hangsúlyt a szülés utáni hasizom visszaállításra és a legtöbb újdonsült édesanya nem is tud róla, milyen állapotban van a hasfala, miután életet adott a gyermekének. Pedig nem csak esztétikai szempontból fontos a hasizom visszaállítás, de egészségügyi problémák is adódhatnak belőle a későbbiekben. Tarts velem és ebben a bejegyzésben elmondom, miről is van szó pontosan! Continue reading „Amiről kevesen beszélnek a terhesgondozás alatt – A szétnyílt hasizom!”
„Ne aggódj, szülés után felébrednek az anyai ösztöneid!”
Nem egyszer hallottad már ezt a mondatot mióta babát vársz, igaz? Rendszerint akkor hangzik el ez a közhely, amikor valamivel kapcsolatban aggodalmadat fejezed ki, ami egyébként teljesen érhető, hiszen egy teljesen új élethelyzet előtt állsz, amiben még semmilyen gyakorlati tapasztalatod nincs. Joggal merül fel benned a kérdés, hogy vajon tényleg felébrednek majd benned az anyai ösztönök ha már veletek lesz a pici és automatikusan tudni fogod majd, mit kell csinálni? Continue reading „„Ne aggódj, szülés után felébrednek az anyai ösztöneid!””
Rajtad is eluralkodhat a harag szülés után!
Most arra gondolsz, hogy mégis mi miatt lehetsz dühös ebben az időszakban? A helyzet az, hogy ennek számos oka lehet még akkor is, ha sok édesanya ezt sosem vallaná be vagy mondaná ki. Természetesen nem kell, hogy ez a gyakorlatban is így legyen, ugyanis ha most kismamaként olvasod ezt a bejegyzést, akkor tudnod kell, hogy egy kis odafigyeléssel megelőzheted mindezt és tökéletesen boldog időszak elé nézhettek a gyermeketekkel. Continue reading „Rajtad is eluralkodhat a harag szülés után!”
Gondolnád, hogy sok édesanyán eluralkodik a félelem szülés után?
Ha most arra gondolsz, hogy mégis miért lenne rajtad úrrá a félelem szülés után, fontos tudnod, hogy igen sok édesanya érez ilyet, legfeljebb nem beszélnek róla. Ne aggódj, ez nem azt jelenti, hogy ez nálad is automatikusan így lesz majd, miután életet adsz a gyermekednek. Fontos tudnod azonban, hogy lényeges felismerned, mi zajlik benned és időben tenned ellene. Lássuk, miről is van szó! Continue reading „Gondolnád, hogy sok édesanyán eluralkodik a félelem szülés után?”
Tudtad, hogy az anyák nagy része szomorú szülés után?
Sok újdonsült anyuka érzi úgy, hogy bár élete legnagyobb kincsét ringathatja a karjában és alig várta ezt az időszakot, mégis végtelen szomorúság lesz úrrá rajta. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz anya lenne, hiszen nyilván a gyermekét szereti a legjobban a világon és bármit megtenne érte. Annak, hogy ha valaki ezt érzi, számos különböző oka lehet, hiszen az élete gyökeresen megváltozott. A jó hír viszont az, hogy létezik megoldás a problémára, ez pedig a megelőzés. Continue reading „Tudtad, hogy az anyák nagy része szomorú szülés után?”
